Feszes tempó, kíméletlen csapdák – Through the Nightmares Ismertető

Egy sikeres precision platformer megalkotása aligha lehet könnyű dolog – egy olyan műfajban, ahol a pályadizájn rengeteget számít, szinte mindennek gyönyörűen kell klappolnia. A kihívások nehezek, de legyűrhetőek legyenek. Minden kiszámított ugrásnak működnie kell, s minden elsőre lehetetlennek tűnő akadálynak kell, hogy legyen megoldása. A Through the Nightmares ezekben a kategóriákban mind-mind jól teljesít: irányítása egyszerű és könnyen elsajátítható, a játék alapszabályai pedig nincsenek túlkomplikálva. A platformer kihívások feszesek, gyorsaságot és precizitást igényelnek, és körülbelül annyira nehezek, mint amennyire lenniük kell – megizzasztanak, de nem frusztrálnak a végtelenségig.

Kis történet, nagy izgalmak

Amúgy történet is van, habár messze nem ez alkotja a játék alappillérét; Sandman-t, a jó álmok hírnökét alakítjuk, aki gyerekeket próbál megmenteni az őket gyötrő rémálmoktól. Ezek a rémálmok jelentik gyakorlatilag a pályákat, melyeken végig kell majd haladnunk: sötét barlangok tüskékkel és kőomlásokkal, óriáspókok által uralt iskolaépületek, esetleg halálos csapdákkal és lézerekkel telepakolt űrhajók. Kellemes meglepetést okozott továbbá, hogy mennyire megnyílt a játék az első tucat pálya után: a dolgok ugyan relatíve egyszerűen indulnak, a kaland azonban szépen fokozatosan adagolja az újabb és újabb mechanikákat és platformer-kihívásokat, melyek természetesen egyre nagyobb odafigyelést és precizitást igényelnek. Amikor az ember pont azt hinné, hogy már minden látott, na akkor jön a hidegzuhany, s rájövünk, hogy ja, ilyen turpisságra is képes a játék – nekünk pedig alkalmazkodnunk kell. Nem egyszer mormoltam magamban olyanokat, hogy „úristen, ez meg mi?” vagy „hogy nincs még vége a pályának?” miközben enyhe pánik módba kerültem a rám zúdított akadály-rengeteg láttán, de mindeközben elégedetten csodáltam a pályadizájnt és annak precíz felépítését. Izgalom tehát van, s hogy ilyet képes a játék kiváltani bennem, azt mindenképpen pozitívumnak tudom elkönyvelni. (És így zárójelben: már rég nem játszottam olyan játékkal, melyben tényleg féltem a pókoktól.)

A Through the Nightmares középpontjában hősünk legfontosabb adottsága áll, miszerint képes önmagát apró méretűre zsugorítani. Az ember azt hinné, hogy ez csak arra lesz jó, hogy majd apró átjárókon kell így áthaladnunk, de... nem. A lábunk alatt elporladó platformok esetében is jól jön, ha kisebbek vagyunk és kevesebbet nyomunk, ahogy az ugrás és a zuhanás is másképp alakul méretünktől függően. Lesznek később nyomás-aktivált robbanó platformok, melyekre csak zsugorodva szabad rálépnünk, ha nem szeretnénk egyből a levegőbe repülni, de gravitációs anomáliák is, melyek csak akkor szippantanak be, ha picik vagyunk. Egy szó, mint száz: önnön méretünk manipulálása a Through the Nightmares talán legmeghatározóbb mechanikája, mely a kaland minden porcikáját átitatja, a játék pedig egyre többet is fog megkövetelni tőlünk, ahogy haladunk előre: általában úgy, hogy a megtanult trükköket, technikákat kreatív módon kombináljuk.

Akadt nem egy olyan pálya is, melyen a „szaladj és meg ne állj” mentalitás játszott központi szerepet; ha akár két-három másodpercre is megtorpanunk, akkor nagy eséllyel elkap valamilyen szörny, ránk esik a plafon, megsüt egy lézer, vagy megfullaszt a mérges gáz. Elárulom: ezek a pályák voltak a kedvenceim. Elsősorban azért, mert ezeken mérettetik meg a játékos a legjobban, s itt kell a pálya minden egyes négyzetcentiméterét és sajátosságát kiismernünk és memorizálnunk – itt egy ugrás, ott egy hasalás, várunk egy kicsit, aztán futás előre, megint ugrás, lecsúszás, zsugorodás, újra ugrás és hajrá. Az egész pálya gyakorlatilag egy precíz, jól begyakorolt koreográfiává válik a fejünkben, s mire odáig jutunk, hogy magabiztosan át tudjuk hidalni az utunkba kerülő akadályokat, már szinte úgy fogjuk ismerni az adott helyszínt, mint a tenyerünket. Ez pedig, talán mondanom se kell, rendkívül kielégítő élmény volt.

Manuális checkpointok

A későbbi pályák továbbá szépen lassan elkezdenek hosszabbnak érződni, részben a komplikáltabb kihívások miatt is – s pontosan itt segít a játék zseniális checkpoint rendszere. Első körben azt kell tudni, hogy ha meghalunk, akkor szépen kezdhetjük a pályát újra a legelejétől. A jó hír viszont az, hogy a pályákon opcionálisan begyűjthetünk egy tárgyat, mely egyfajta manuális checkpoint-ként funkcionál – magyarán mi tudjuk kijelölni azt a pontot, ahol halálunk után újjáéledni szeretnénk. Ez azonban csupán néhány meghalás erejéig tart, után eltűnik, úgyhogy könnyítésnek ugyan könnyítés, de csupán ideiglenes. Optimális esetben ugye olyan akadálypályák elé teszi az ember a saját checkpointját, ahol pont szükség lenne erre a segítségre, mindez azonban mégis valamilyen szinten dilemma elé állítja a játékost: „meddig tudom elvinni a pályát, amíg szükségem lenne a checkpointra?” Egy kis rizikóval jár, ha az ember egyre többet vállal be checkpoint nélkül, de pont ez volt az izgalmas benne. Bizonyos pályákon továbbá megnyithatunk rövidítéseket is, melyek sokadszori elhalálozásunk után is aktiválva maradnak, hogy gyorsabban vissza tudjunk érni oda, ahol épp tartottunk – ezekért kifejezetten hálás voltam, mert gyakorlatilag megszüntetik a frusztrációt, mely a régebbi, már betanult és letudott pályarészek ismétléséből fakadt volna.

Összegezve milyen játék a Through the Nightmares?

Összességében le tudom szögezni, hogy a Through the Nightmares egy élvezetes és kielégítő platformer, mely kellő hozzáértéssel adagolja egyre nehezebb és komplikáltabb mechanikáit anélkül, hogy egyből a mélyvízbe dobná a játékost – inkább hagyja, hogy szépen fokozatosan fedezzük fel és sajátítsuk el a túléléshez szükséges trükköket és ismereteket. Ezen felül a játék képes újra meg újra feltalálni magát: néhány pályánként mindig új mechanikákat, ötleteket és kihívásokat iktat be, nehogy túlságosan elkényelmesedjünk. Hogy félreértés ne essék: ez mindenképpen olyan játék, amiben rengetegszer fogsz meghalni. Akár több tucatnyi alkalommal is. Aki azonban ettől nem retten el, s készen áll némi egészséges kihívásra, az véleményem szerint bőven elemében fogja érezni magát a Through the Nightmares agyoncsapdázott álom-útvesztőiben.