A szervezők örömére, a látogatói várakozásokkal ellentétben az idei őszi MondoCon több érdeklődőt vonzott, mint a tavaly őszi rendezvény. „Mi ez a sok ember? Miért vannak ennyien?” – hallottam sokaktól – a program baráti összejövetel jellege megszűnt, ám a rendezvény össznépi, színes fesztivál-hangulata megmaradt: olyanok is jelmezt öltöttek magukra, akik nem versenyeztek, mások beérték kisebb kiegészítőkkel, extrém sminkkel, vagy épp csak egy extravagáns ruhával, amiben mindig is szerettek volna megjelenni egy társaságban, de a hétköznapok ezt nem engedték. A szórakoztató színkavalkád árnyékában azonban egyesek a helyszínek elrendezését kifogásolták, míg mások a cosplay verseny tisztaságát kérdőjelezték meg – az utóbbi időben egyre több helyről hallok korrupcióról szóló suttogást.
Mindenesetre tény, hogy a rendezők leküzdhetetlen akadályokat gördítettek maguk elé: a vasárnapi csoportos előadások több mint másfél órát késtek, a szombati szakkommentátori panel minősíthetetlen mellébeszéléssé avanzsálta magát. Igen, a Batman vs. Superman téma biztonságos, és régi (sima is), mint az országút, nagy megrázkódtatást nem okozhat, kisebb eposzt tudnak róla vartyogni (amúgy a témához nem kell szakértő, ezt két átlagos 5 éves gyerek is meg tudja vitatni). Ellenben: megmondóemberek arzenálja van jelen, felmerül Zoe Quinn neve, és nincs egy fél deka gondolat (vélemény sem), ami szárnyra kapna, tényleg (valóban?). Ez vagy azt jelenti, hogy nemhogy a „Depression Quest” c. hiperművet nem találták meg az éterben, de számukra Zoe Quinn „szakmai” pályafutását is barlangszürke homály fedi — vagy éppenséggel dehogynem, nagyon is tudják, miről van szó, de mivel maguk is érintettek a témában, inkább hozzáfűznivaló sincs.
Eközben a sétányon dúl a fiatalok önfeledt szórakozása; miért is foglalkoznának morális kérdésekkel, elvégre valamikor jól is kell érezniük magukat. Összekapaszkodva jönnek szembe, még tiszta, őszinte mosollyal, egyenesen beléjük gyalogolok, hogy egy hatalmas, 360°-os free-hugban részesítsenek. Kérek egy újat, a kamerát eltéve, mert érdek nélküli ölelésük jólesik; húzom az időt, aminek egyébként is szűkében vagyok. Úgy érzem, mindenről, mindenhonnan lekések, mások megsértődnek, engem megsértenek, megsértődöm, sajnáljuk mind.
Leánykergetés az Aliennel, feldübörgő rohanoktovább, elfelejtem kit fényképeztem, kit mikor, hányszor, mennyire – engem is elfelejtenek, én is elfelejtek mindent. Néhány varázslatos pillanat erőteljesen megmarad, de ki tudja meddig, és mennyire pontosan, hiszen a képeken sincsenek megörökítve az azokat kísérő gondolatok.
